Interior Design

Interior design

Otthonok és egyéb belső terek tervezésével és megvalósításával foglalkozunk. Hangulatokat kínálunk, melyek aztán konkrét anyagokban, formákban öltenek testet, majd tervek, adatok, dokumentációk révén megteremtik azt a belső teret , melyet a  megrendelő maga köré képzelt. Ebben a folyamatban segítünk lépésről lépésre, miközben minden a megrendelő igényeiről szól. Minden ilyen út csodálatos utazás, együtt.

"Minden feladat más és más."

Ha a megrendelő áll a középpontban nem születhetnek egyforma lakások, csak egyformán funkcionálisak, jól élhetőek és harmonikusak.

Tervezés

Munkáink során az a tapasztalatunk, hogy mindenki más ponton akad el, akár az otthonteremtés, akár más enteriőrök (éttermek, irodák) kialakításánál. Ezért a tervezési folyamat is más és más lehet a projektek során: stúdiónk már az alaprajzi elrendezésnél is szívesen működik együtt építészekkel, illetve vesz részt a belsőépítészeti kialakítások megtervezésében. A belső teret érintő alapanyagok kiválasztása mindig szerves része a munkánknak, hogy valóban a legteljesebb összhangot tudjuk megteremteni. Látványtervekkel és pontos kiviteli tervekkel, valamint személyes egyeztetésekkel segítjük a kivitelezési munkákat. Ha azonban már a kész terek berendezésénél vagy dekorációjánál van szükség segítségre, akkor is szívesen csatlakozunk be .

Látványtervezés

Saját munkáink során látványterveket készítünk a közös munka segítésére, de mások számára is vállaljuk elképzeléseik megjelenítését.

Teljes körű beszerzés, bútorozás

Több éves tapasztalatainknak köszönhetően segítünk eligazodni a választás-megrendelés-beszerzés rengetegében, hogy akár már tényleg csak költözni kelljen.

Lakást berendezni egyszerűen is lehet, de otthont teremteni már sokkal nehezebb.

Sarkadi Krisztainterior designer

Lépj velünk kapcsolatba

tel.:  06-70- 6140615

e-mail: gerekriszta@gmail.com